Nem szeretek káromkodni, de néha olyan kifejező. Már önkéntelenül is jönnek belőlem a káromkodások időnként. Egyébként tudom türtőztetni magam ha akarom és ha figyelek rá. De mikor elönti a szar az agyam és nagyon felidegesítenek, akkor nem érdekel a világon senki és semmi és csak úgy ömlik a számból a mocskosabbnál mocskosabb káromkodás. 

Egyébként volt időszak amikor nem is káromkodtam, tök jó volt. Csak nagyon ritkán. Aztán elkezdtünk beszélgetni D-vel, összebarátkoztunk és ő meg állandóan káromkodik. Ez pedig rám ragadt. Hogy lapulna le a haja. 

Minden az ő hibája! Fogjuk rá! Legegyszerűbb megoldás. Amúgy most itt nektek megfogadom, hogy tűrtőztetni fogom magam! :) 

Viszont a mai nap, olyannak voltam fültanúja...
"Kissrác (kb ..13 éves forma): Iszok bazdmeg...
Én (gondolatban): Hogy én ohgy utálom, mikor ilyen kicsik ilyen kurva rondán beszélnek..."
És nem direkt volt.. tök véletlen gondolkodtam csúnyán... :"D Aztán azon gondolkodtam, hogy miért gondolkodok csúnyán? Nevermind.