Na sziasztok kis gombakalapok! :3

Tegnap éjjel Junival ismét kiveséztük a lovastábor témát. Mind a ketten imádunk odajárni, mert szeretjük a lovakat, a kutyákat, a környezetet, a társaságot, egyszerűen mindent. De ő úgy veszi észre, hogy egyre inkább nem megy neki. Pedig szerintem nagyon jól megy neki, talán mintha kicsit tartana a lótól, akire felülteti az edzőnk. 1 éve kb leesett róla. Utána nem volt semmi baja vele, kb fél éve kezdődött ez az egész. Nem azt mondom, hogy fél tőle, csak.. tart. Imádja a lovat, imádja a ló stílusát, de mikor ráül.. kicsit.. megszeppen, vagy nem is tudom mi ide a jó szó. Pedig tényleg, nagyon érzi az egész témát, anno a legjobb lovascsoportban volt. 
Nekem ilyen nincs, hogy félnék a 'lovamtól', mert már ezer éve ismerjük egymást, rajta értem el addig a szintig, ahol most vagyok, rajta kezdtem lovagolni stb. Nagyon egy hullámhosszon vagyunk, szóval nekem ilyen problémám nincs.
Viszont amiben egyezünk az az, hogy hiányoljuk a dícséretet. Nem azt várjuk el, hogy az oktató minden mozzanatunkért megdícsérjen, vagy akkor is ha nem is csináltuk jól azt amit, de néha... ha tényleg jól csináltuk a feladatot, akkor olyan jól esne egy igazi "ezaz". Látjuk ahogy másokat megdícsér, ahogy gratulál nekik, mi meg olyan ritkán kapunk 1-2 dícsérő szót. És most ezt nem azért mondom, mert elvárjuk hogy dícséretekkel halmozzon el, mert nem. Csak alkalom adtán, vagy edzések végén egy annyi hogy: "Jók voltatok!".. nekünk már az is perfect lenni. Oké, be kell vallanom, hogy őszi táborban a legeslegutolsó edzésen megdícsért, hogy egyre szebb a vágtám és tényleg... annyira boldoggá tett, hogy Ő!! ezt mondta nekem. Egyszerűen nem lehetett elrontani a kedvem utána. 
Meg, valljuk be, azért lenne még jó, ha kapnánk egy kis dícséretet, mert az motiválna minket, löketet adna, hogy "Ezaz! Akkor jól csináltam, ezentúl is erre fogok figyelni!". Szóval ebből a szempontból nagyon jó lenne, mert a motiválással csak fokozná az igyekvésünk (mondjuk nem tudom, hogy ezt lehet-e még fokozni). 

Azok a néhai esetek, amikor tényleg halljuk a hangján, hogy őszintén, szívből jövő jókedvvel dícsér meg minket, akkora örömöt tudnak okozni. 

És én most félek... Október óta nem ültem lovon, sőt, lovat se láttam, félek, hogy nagyon kijöttem a formából és rontani fogok. Nem szeretnék... utálom mikor egy edzés alatt rám szól a legtöbbször. Olyan kínos, pedig ez vele jár, de nem jó érzés. Mikor szól a lábam miatt, a hátam miatt, hogy előredőltem felvételnél, vagy hogy nagyon pattogtam. Nagyon nem szeretném. Félek. Azt szeretném, ha tényleg jól menne és azt mondaná "Nem is felejtettél sokat!". És én akkor ki fogok bújni a bőrömből örömömben. Még örömcsörögni is fogok. Úgy biza'. A fejem is ki fog fordulni a helyéről.

Már csak 10 nap... és megyünk. Nagyon kíváncsi vagyok. 

Love u all guys. <3